Már említettem, hogy Nick Hornbynak ezt a könyvét olvasom. Korábban is akartam írni róla, de nem ment. Az egész sztorinak kell amolyan ‘átgondolási idő’. Most valahogy úgy érzem, hogy ha pontról pontra elgondolkodtatnak a könyvben, és női szemmel írnék róluk talán egy komplett könyv is kikerekedne belőle. De azért most itt is megemlítenék néhány gondolatot kapcsolatokról, szexről, önértékelésről, és hasonlókról…
Van egy ‘a nők nem majréznak azon, hogy…’ kezdetű rész…: a nőknek nem kell azon izgulniuk hogy vajon elég nagy-e a szerszámjuk, vagy hogy akcióképes lesz-e majd a nagy pillanatban, és hasonlók. Meeert nekünk nincs is igazán min stresszelni leszámítva mondjuk néhol azt a plusz kis zsírszövetet, ami igazán csak semmiség. Pedig mi pont azon stresszelünk leginkább! (mondjuk én nem, mert akinek ruhában bejövök azt nem érheti nagy meglepetés…) de csakhogy az általános nézőpont szavait hallassam: ha nem vagy elég jó nő, nem sok esélyed van egy ‘alfahím’ megszerzésére…( szerencsére én az a tipus vagyok aki nem egy öntellt ‘kirakat-boy’-ra vágyik.;)
Hogy mindenki keresgéljen saját súlycsoportjában…? Nos. Lehet hogy látszólag átlagos/extravagáns valaki, de valójában feleannyit sem rejt magában, vagy épp tele van meglepetésekkel. Exupéry is megmondta: ‘Jól csak a szíveddel látsz’. A szem csalfa jószág, sokszor nem látja a gyönyörű piros almában a férgeket, vagy épp a kis hernyót nem képes pillangónak látni. Egyszóval nehéz, nagyonis nehéz meghatározni mások, vagy akár csak a saját súlycsoportunkat, ha az önértékelésünk mondjuk a nullán van, vagy épp nem látjuk be hogy a csillagunk korántsem ragyog olyan fényesen…
Van a bimbódzó periódus egy kapcsolatban, ahol még piperkőc módon próbálunk odafigyelni hogy minden tökéletes, szép és jó legyen, folyvást le akarjuk nyűgözni apróságokkal a másikat. Aztán ez kezd lankadni. Kezd beállni a monoton fogaskerekes-mód. csakhogy ezt nem szabad hagyni. Mindkét félnek szükséges hogy különlegesnek, fontosnak érezhesse magát, és ezt az érzést táplálni kell…
Az egész történet vázát adja hogy hősünk, Rob saját bevallása szerint azért rendelkezik katasztrofális lelki világgal, pocsék munkahellyel, a borzalmas magánéletről nem is beszélve mert egyetemista korában élete nagy szerelme elhagyta valami szőkehercegért. De valójában ezt csakis önmagának köszönheti. Annak, hogy inkább az önsajnálat kellemes és nyugtató mélységeibe merült mintsem előre lépett volna az útján hátra sem nézve. De ehhez akarat kell, és hogy bízz önmagadban. Aki nem tanul meg hinni magában és az értékeiben azt csakis kudarc és csalódás éri majd bármit is próbál tenni ellene. Hiába követ el bármit, és nem fog rájönni hogy hol a hiba a kirakósban…
5 hozzászólás
június 16, 2008 at 5:07 pm
jól megfogtad a lényeget
június 16, 2008 at 8:28 pm
tanulságos.
június 17, 2008 at 5:12 pm
Önbecsülés és önszeretet kell ahhoz, hogy valaki el tudja fogadni magát. Ez kell ahhoz is, hogy valaki mással boldognak tudja érezni magát.
Ugyanolyan bukás az a kapcsolat amelyikben nincsen meg a két félnek az önbecsülése, mintha egy olyan kapcsolatot nézünk, amelyik azért van bukásra ítélve, mert nem képesek egymást elfogadni valamilyen oknál fogva. Ezért is jó a mi kapcsolatunk Édesem! ;) Nincsenek olyan viták, amikben elfelejtenénk azt, hogy a másik is egy ember, egy érző ember, aki ugyanúgy megérdemli az igazságos bánásmódot, mint mi magunk. Ha valaki lenézi, megszégyeniti a párját, az nem tekinti igazából a párjának, inkább valami rabszolgának, vagy alatvalónak…az viszont már nem kapcsolat, hanem szolgáltatás. Lehet ez kölcsönös szolgáltatás…szexet ad a másiknak, hogy vele maradjon, a másik meg pénzzel (vagy értékekkel) veszi meg, hogy vele legyen. Nem az számít, hogy ki mennyi mindent vesz a másiknak, hanem hogy mit érez a szíve a másik iránt.
Ha pedig valaki szakít a párjával, akár a nagy Ő, akár csak egy kaland…az a lényeg, hogy utána ne rágja magát ezen, hanem képes legyen úgy tovább lépni, hogy közben a volt párját tiszteli, a szép emlékeket megőrzi emlékében,a rosszakat pedig elfeletetti az idő. De egy valaki után meg kell tanulni tovább lépni önbizalommal telve és nem pedig a béka se**e alá csökkenteni az önbizalmat, mert azzal sem magadnak nem teszel jót, sem pedig az életednek…főleg nem egy esetleg olyan kapcsolatnak, amiben boldog is lehetsz. Mindig lehet boldog az ember. Lehet boldog egyedül, kapcsolatban, vagy akár egy új kapcsolatban…
Boldogtalanság ellen kell tenni és nem azért, hogy boldog legyen az ember. Ha megszabadultál a boldogtalanságtól, akkor megleled a boldogságot. Ennek kéne az átlag nézetnek lennie és nem pedig a folyamatos depressziónak, önsajnálatnak, önbizalom hiánynak.
Bízzni és hinni önmagadban, nem pedig hagyni, hogy megalázzanak.
június 17, 2008 at 5:30 pm
Tudod, pont ezért szeretlek…;)
június 17, 2008 at 5:34 pm
Én is szeretlek! :P