szeret, nem szeret, szívből, igazán, szeret, nem szeret, szívből, igazán, szeret…

a múlt hét közepe táján olvastam hogy a lánnyal az utóbbi időben nem foglalkozott úgy a barátja. a fiú nem volt szerelmes, végül szakítottak is. igazság szerint ez pont egybevágott azzal ami nálunk zajlott, mintha kevésbbé törődtünk volna egymással, de ez nem minden esetben volt önhibánk, ugyanis a pénz könnyen mond nemet. mindegy, lényeg hogy megkérdeztem Jocitól szeret-e. mármint hogy szerelmes-e vagy ‘csak’ nagyon szeret, és kötődik hozzám. azt mondta lehet hogy az utóbbi. megkérdeztem hogy mindig is így volt-e, azt mondta talán. na akkor megtört bennem valami. mintha egy szakadék szélén állnánk külön-külön oldalon. nagyon megijedtem. az Ő szemszögéből felfújtam a dolgot, nem érti mit stresszelek ezen hiszen lényeg hogy jól megvagyunk, és a másikkal akarunk lenni. de azért egyáltalán nem mindegy hogy szerelmes vagyok-e a másikba. azóta egyébként nagyrészt csak veszekszünk, de az sem érdekel ha bárki hisztisnek tart. a hétvégén is folyton vitatkoztunk, igaz alapvetően is borzalmas kedvem volt, mert azóta hogy ez szóbajött folyamatosan fáj a fejem, hányingerem van, görcs áll a gyomromba ha csak erre gondolok és folyamatos sírhatnékom van, mikor együtt voltunk akkoris elég görcsös voltam…folyton mondta hogy higyjem el ő igenis nagyon szeret, és én elhiszem mert érzem, de mindíg rögtön eszembe jut, hogy ‘igen, de hogyan?’ …van aki azt mondja ‘dobd ki’ van aki szerint ez ‘csak’ egy hullámvölgy, és igenis szeret, és nem szabad emiatt szakítani, hiszen az emberek évek múltán is képesek együtt élni szeretettel és kötődéssel szerelem nélkül is. csak azért nem néhány hónap után. az biztos hogy nem lennék képes megválni tőle, már teljesen a részemmé vált, nem akarom tudni milyen lenne nélküle, Vele akarok maradni. mert szeretem.

21 Válaszok to “szeret, nem szeret, szívből, igazán, szeret, nem szeret, szívből, igazán, szeret…”


  1. 1 rugolabnyusz május 26, 2008 at 3:53 pm

    oké, minden házasságban egy idő után kötődés lesz a szerelemből, de 8 hónap után? nem kevés az egy picit?

  2. 2 JoCkAs május 26, 2008 at 5:19 pm

    Az hogy ki kit mennyire szeret és hogyan azt szerintem csak az a két ember tudja, aki benne van abban a kapcsolatban! Minden ember máshogyan szeret és minden kapcsolatában máshogyan…ez van.Ettől még nem kéne rögtön menekülni a kapcsolatból…lehet, hogy egyesek ezt tennék, de ha valaki ezt teszi, annak mikor is lesz normális kapcsolata? :S Menekülni könnyű…

  3. 3 norikochan május 26, 2008 at 5:53 pm

    ugyanezen rágódtam én is, de nem akarom csak így feladni…nekem ez már túl sokat számít.

  4. 4 JoCkAs május 26, 2008 at 5:57 pm

    nem hiszem, hogy bármin is rágódni kéne…ha a szívedre hallgatsz, hogy mennyire érzed az irántad mutatott szeretet, akkor szerintem tudni fogod! :)

  5. 5 rugolabnyusz május 28, 2008 at 4:41 am

    Nem szeretem a befolyásolást, csakmert hatással tudsz lenni a Nórára.

  6. 6 JoCkAs május 28, 2008 at 8:07 am

    Én meg nem szeretem a kavarást, meg ha egymásnak ugrasztanak két olyan embert, akik szeretik egymást.

  7. 7 norikochan május 28, 2008 at 4:16 pm

    Hééé nyugi van. Nincs tragédia, és nem befolyásol, Virág… Jól megvagyunk, szeretem, Ő is szeret, pont.

  8. 8 Vikíííí május 29, 2008 at 10:25 am

    Tik.
    Engem egyedül az érdekelne, hogy, Nor, Te most hogy szereted Jocit? Mert szeretitek egymást, ez kétségtelen… ha nem így lenne gondolkodás nélkül kihajították volna egymást a TÁVOLSÁG miatt… vagy nemtom. SZTEm az ijesztő :)

  9. 9 Vikíííí május 29, 2008 at 10:26 am

    és amúgy hogy lehet ide képet tenni a kék geometria alakzatok helyett? (A)

  10. 10 rugolabnyusz május 29, 2008 at 7:27 pm

    Sztem eléggé ismer engem a Nóra ahhoz, hogy tudja, nem olyan ember vagyok, aki bekavar. Csak el kellene gondolkodni, hogy ha valaki azt mondja, hogy már nem vagyok szerelmes beléd, ott gondok vannak. Lehetett az pillanatnyi agybaj, de ha ezt valaki igazán kimondja és felvállalja, amögött már van valami.

  11. 11 JoCkAs május 29, 2008 at 9:15 pm

    Igen? Szerinted mi van mögötte, ha te ennyire tudod? :S

    Azért jó, hogy olyan mond véleményt, aki igazán nem is tudja mi a helyzet….na mind1, megszoktam már. Ezért teszek magasról mások véleményére!

  12. 12 rugolabnyusz május 30, 2008 at 8:17 pm

    Igen, mindig ezt mondják az emberek, ha van egy határozott véleményem és van benne valami igazságféle.
    Az senkinek sem számít, hogy te leszarod a véleményemet, az fog számítani, ha majd a Nóra is kinyitja a pici szemeit és használja a kis fejecskéjét.
    Csak időbe telik.

  13. 13 JoCkAs május 30, 2008 at 8:24 pm

    Neked inkább az számítson, hogy mi van a Ricsivel és veled..ne pedig a mi kapcsolatunk! Köszi.

  14. 14 rugolabnyusz május 31, 2008 at 1:25 pm

    Hülye is lennék, ha nem az számítana jobban, hogy az én életem hogyan zajlik, de úgy látom, hogy a mi kapcsolatunk sokkal zökkenőmentesebb, talán megtanultunk egy kicsit tolerálni és megérteni, meg talán eljutottunk addig, hogy túllépjünk az önzésünkön. (ellentétben veled)
    És te ne mondd meg nekem, hogy mi számítson, mert semmi közöd hozzá. Nekem igenis számít – talán jobban, mint neked -, hogy a Nóra sír-e mellettem órán egy faszkalap miatt, vagy nem.

  15. 15 JoCkAs május 31, 2008 at 2:04 pm

    Akkor 1. maradj meg a Ricsinél oké?
    2.te csak azt látod, hogy nálatok mi a helyzet, az hogy nálunk abba aztán nem nagyon látsz bele.
    3.milyen önzésem is? :S
    4. TE ne mond meg nekem, hogy hogyan szeretem a Nórit, mert nagyon jól tudom.
    5.Itt van nálam a Nóri és nagyon is boldog…szóval milyen sírásról beszélsz?
    6.Amig ÉN nem szólok bele a te kapcsolatodba és hogy a Ricsi milyen egy faszkalap. addig TE se tedd!

    A továbbiakban nem vagyok hajlandó eltürni ezt a módort és stilust tőled! Messze nem látsz bele a kapcsolatunkba. Én is sok mindenbe nem látok bele és ezt be tudom ismerni, ezért is nem szólok bele mások kapcsolatába. De ha egy valaki – mint TE – annyira nem tud egy kapcsolatról, akkor mi a fenének hiszi magát annyira okosnak, hogy azt hiszi joga van beleszólnia? :S

  16. 16 rugolabnyusz május 31, 2008 at 2:41 pm

    1. nem szeretem ismételni magam, írtam már, hogy nem szeretem, ha megmondják nekem, mivel törődjek.
    2. sztem a Nóra neked kevesebbet mond el, mint azt te gondolnád. Talán végig kellene hallgatni.
    3. Milyen önzésed is? El is felejtetted, amikor átment hozzád hétvégén te meg inkább az új gépeddel voltál elfoglalva? Amikor meg felkapta a cuccait, hogy lelép, csak akkor vetted észre, hogy végigunatkozta melletted a hétvégét. Hogy hívják ezt, ha nem önzésnek?
    4. TE mondtad, hogy nem vagy szerelmes belé, nem én.
    5. Most nagyon boldog, azt viszont nem mesélte el, hogy valamelyik reggel matekon melletem sírt.
    6. A Ricsi még egyszer nem mondta nekem, hogy nem szerelmes belém. Nem szólok bele. Ez csak akkor fog változni, ha a Nóra majd akarni fogja kinyitni a szemét. Addig befolyásolhatod, megpróbálhatod ellenem fordítani és még mártírt is csinálhatsz magadból.

    Nem tudsz tenni a stílusom és a modorom ellen semmit, egyszerűen ezt hoztad ki belőlem azzal, hogy meggyanúsítottál azzal, hogy rosszat akarok a Nórának. Te mennyire látsz bele a saját kapcsolatodba, ha azt sem tudod, hogy a Nóra órákon sír? Látom a kapcsolatot a Nóra szemszögéből és látom az enyémből is. Azt pedig honnan veszed, hogy mennyi tapasztalatom van nekem ezzel kapcsolatban? Talán még több is, mint neked. Tényleg nem szeretem ismételni magam, de már írtam, hogy nem szólok bele.
    Egyszerűen haragszom rád, mert nem úgy bánsz vele, ahogy azt Ő megérdemli.

  17. 17 JoCkAs május 31, 2008 at 2:53 pm

    Haragudni lehet…mondvacsinált indokok miatt! Kár, hogy nincs köze a valósághoz…

    Szerintem a Nóri el tudja dönteni, hogy mi jó neki és mi nem. Az hogy neked nem tetszek már amióta megláttál, arról nem ő tehet. Kérlek koptasd máson a nyelved és a kezed! Én nem vagyok kiváncsi a szarkeverésedre, é szerintem a Nóri sem.

    Mostantól viszont kerülj engem…valahogy undorodom a szarkeverő emberektől.

    Na mind1, erre vagy képes ezekszerint! Részemről ennyi…

  18. 18 rugolabnyusz május 31, 2008 at 2:57 pm

    Egy ismeretlent könnyű leszarkeverőzni, mert nem tudod mit akarsz és ezzel fájdalmat okozol másnak. Az én lelkiismeretem tiszta, nem akartam átbaszni senkit, nem úgy, mint egyesek.
    Apropó, az is mondvacsinált ok, hogy mellettem sírt matekon?
    Abban biztos voltam, hogy külsőleg nem jöttél be, de emberileg nem ítéltelek el, ezért találkoztunk. Most már viszont nem hinném, hogy kíváncsi vagyok a társasgodra.

  19. 19 Hetton június 1, 2008 at 12:21 pm

    a szerelem előbb vagy utóbb elmúlik. mondhatni, hogy tiszta kémia az egész. a lényeg az, hogy a szerelem elmúltával még mindig szeresd a másikat és együtt akarjatok maradni. megmaradjon a kötődés a másikhoz és az őszinteség…

  20. 20 norikochan június 1, 2008 at 2:42 pm

    Ne itt marjátok egymást. Virág nem mindíg mindenről tudsz, de sokszor neked panaszkodom mert Te hallgatsz meg igazán, viszont nagyrészt a negatívat látsz csak a kapcsolatból, és tudom hogy jót akarsz nekem de nem biztos hogy jól ítélkezel, akármennyit is veszekszünk vagy akármennyire is vagyunk eltérő személyek, a hiányosságok ellenére is nagyon szeretjük egymást…Joci talán komolyabb támadásnak veszi ezeket itt mint szánod, de nem akarok kereszttűzbe kerülni, mert Te is éppúgy fontos vagy nekem, immár a legfontosabb barátom ha jobban belegondolok…

  21. 21 norikochan június 1, 2008 at 2:44 pm

    Hetton nagyonis helyesen látod a dolgokat, és ennek még korántsem mostanában lesz vége ;)


Válasz




ego-lóg

noshát akkor rólam valami valamiféle:P...nem szeretem ezeket a bemutatkozósdikat. sablon, dehát sosem árt, a végén még valaki félregondol... szeretek elmélkedni a világ dolgain, tágítani a látóköröm. vizuális típus vagyok. emberileg meg az a fajta aki szívvel érez,-gondolkodik, de még lélegzik is. szeretem építgetni a saját világom, vagy épp csak elmerülni benne, aztán felhozni egy-egy darabot belőle egy írás vagy rajz formájában...elbűvöl Japán, és az animevilág, szeretem az alternatív,-és rockzenét, de a metál vagy a musicalek sem utolsók a sorban. ha filmről van szó előtérbe helyezem a kultusz, vagy művészfilmeket a tömegalkotásoknál. imádok fantasy regényeket olvasni, éppúgy mint verseket, prózákat, nameg a mangák a favoritok dehát ez nem is vitás :P. najó, sok lesz... a végén még azt érzi aki ezt elolvassa hogy szinte ismer. pedig nem lehet olyan könnyen kiismerni, mindíg tartogatok meglepetéseket... :)

Elérhetsz:

E-mail: b.nori89@freemail.hu MSN:animefangirl89@hotmail.com

 

május 2008
M T W T F S S
« Ápr.   Jun »
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031  

Kommentek

norikochan on Nyáááá!!!
én... kimás on Nyáááá!!!
norikochan on kinnt is bennt is
Kriszta on Sütisütisütiii :)
Kriszta on Kagylóhéj

Látogatók száma

  • 24,690 hits