Norikoblog

egy jóbarátnőm szakított a barátjával. folyton vitatkoznak, igazi kihívás nekik túllátni a saját véleményükön, igazukon-mindketten. kivételesen jogos volt mondjuk amin a lánynál kiborult a bili-megjegyzem a fiú szemszögéből nem ismerem a történteket. a srác olyasmivel piszkálódott- ami idővel komoly sértésbe ment át amihez valljuk be nem sok köze volt, többek között mivel a kapcsolatuk kezdeténél jóval korábbra nyúlik vissza a dolog tudtommal. de ez mégsem volt elég felháborító ahhoz képest hogy a fiú kutakodott a lány laptopján a magándolgai között. beszélgetéseket olvasott el amihez nyilván sem köze sem joga. ezt a pontot átérzem, volt egy jóbarátom (már nyilván nem az) aki egy alkalommal fennhangon olvasott részleteket bizonyos magánbeszélgetéseimből a nevelőapám előtt amikre rálelt és amikhez természetesen kurvára semmi köze nem volt. nem kívánom senkinek. egyébként hamár a magánvilágunknál tartunk szerintem jó ha egy párkapcsolatban is van az embernek egyfajta magánélete. nem kell mindíg a másikkal együtt élned az életed, nem kell mindíg mindenről tudnia, mindenbe beleszólnia, kellenek a külön szálak. nagyonis. visszakanyarodva párocskánkhoz cseppet sem állt szándékomban elviselhetetlen goromba tuskónak beállítani ‘kisbarátunkat’, ugyan mindent megad a mi kis ‘virágszálunknak’ amit csak tud. szívből. jó lenne ha tanulna mindkettőjük a hibákból végre és a veszekedések aránya csökkenne a mosolyokéhoz képest, és a büszkeség félretétele sem ártana olykor, mert kár lenne értük. igazán.

egyébként épp ‘nem szólok hozzád’-ot játszunk Jocival. esőre áll az idő, fújdogál egy kis szél, és ő a világért sem akar bemenni a városba mert cukorból van. hadd rúgjuk mi is a port. hurrá…